HTML

Rosszabbik Magyarországért

Friss topikok

A röghöz kötés és ami mögötte van

2013.03.21. 20:11 Whattacukor

Ebben a posztban a hallgatói röghöz kötés körüli mizériát szeretném körbejárni. Kezdjük tehát az elejéről! Adva volt egy probléma, miszerint sor fiatal orvos vándorol ki külföldre, sőt még egy rakás rezidens is ezzel fenyegetőzött.Erre az volt a válasz, hogy akkor majd jól megtiltjuk! Sebtiben gyártottak hozzá egy ideológiát is miszerint, akinek az állam fizeti a diplomáját annak kutya kötelessége azt itthon kamatoztatni. Ez jó ötletnek bizonyult, mivel ez a szemlélet megállja a helyét sokaknál, vagyis jó kommunikációs húzás volt. Aztán persze megállapították, hogy a kivitelezése sérti a hatályos (kétharmad által elfogadott) alaptörvényt, erre megsemmisítették, erre visszaírták az alaptörvénybe, közben az ellenzék sűrűn tiltakozott. Megjegyezném, hogy a kezdeti elképzelés folyton finomult.

Lássuk a medvét kicsit közelebbről! Vagyis röghöz kötés pro és kontra.
Pro:  - akinek az állam fizeti a diplomáját annak kutya kötelessége azt itthon kamatoztatni
        - az elkövetkező pár évben is maradjon orvos a magyar egészségügyben
        - jó kommunikációs fogás, hozhat néhány szavazót

Kontra:
- sokan vannak akiknek van diplomájuk és mégsem tudnak az országban boldogulni, ők mit tegyenek?
- Magyarország tagja egy Európai Unió nevezetű műintézménynek, melynek egyik legfontosabb alapelve a szabad munkaerő áramlás, ezt az elvet egyértelműen sérti a röghöz kötés.
- szerintem a dolgot nem lehet betartani: mire ezek a szerződések érvényre jutnának, úgyis lesz egy másik kormány, ami eltörli őket. Plusz totál egyszerűen ki lehet játszani.
- Ha a dolog elvi részét nézzük, akkor szerintem kifogásolható, hogy miért csak a diplomásokra vonatkozik ez? Van egy rakás ember, aki egyetemi végzettség nélkül akar kivándorolni (A középiskola is pénzbe kerül ám!): fizessen mindenki, aki Magyarországon végzett középiskolát! Sőt vannak olyanok is, akiknek a szülei vándorolnak ki? Akkor fizessen mindenki, aki akár csak bölcsibe is járt!
- Mit szólnának az ötlet kiagyalói, ha ugyanezt a lépést a román kormányfő jelentené be, vagyis nem jöhetnének Magyarországra, az amúgy magyar ajkú diplomások???
- Megoldja e ez a lépés az alap problémát? Szerintem nem! Egy orvos annyival többet keres kint, hogy nevetve fogj kifizetni visszamenőlegesen a tandíjat.
- Nem hoz e egy nemzetközileg elismert , magát magyarnak valló tudós többet az államnak, mintha ugyanaz az ember, itthon, pénzhiány miatt sokadrangú kutatásokat végezne?

Akkor az egésznek mi értelme van? Pláne beleírni az alaptörvénybe (az alaptörvény feladata elvileg, hogy rendezze egy állam működésének alapkérdéseit és megfogalmazza az alapvető szabadságjogokat)? Szerintem a személyes arrogancián kívül semmi. Vagyis: "ha egyszer eldöntöttük, akkor úgy lesz még ha beledöglötök is". Hozhat ugyan szavazatot, de megéri cserébe összeveszni az EU-val, a leendő egyetemistákkal, a szüleikkel?

Az egészből számomra, az világlik ki, hogy ágyúval lőnek verébre, ráadásul még csak el sem találják!
Azért, hogy a blognak ne csak kritikus éle legyen, szolgálok megoldási javaslattal is. A probléma okát kell megszüntetni! Ezek az emberek nem azért vándorolnak külföldre mert utálják a hazájukat, vagy mert ott akarnak meggazdagodni. Azért vándorolnak ki, mert úgy érzik, hogy hazánkban nem fognak tudni megélni, szakmailag kiteljesülni. Mind szakmailag, mind anyagilag meg kellene becsülni a szóbanforgó embereket, főleg orvosokat. Ez valódi válasz lenne a problémára! Persze elismerem, ez a nehezebb út, de azért nem kerülne annyiba, mint a MOL részvények...


Elemeztem vala: Uff

66 komment

Címkék: orvosok elvándorlás alaptörvény röghöz kötés

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszabbikmagyaroszagert.blog.hu/api/trackback/id/tr445161287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2013.03.22. 13:29:35

Egyebkent sem ertem az egeszet. Valaki elvegzi az egyetemet, aztan kimegy. Hogyan kovetik? Honnan tudjak meg? Mit kezdenek vele?

goes 2013.03.22. 13:38:20

Az elv megfogalmazása a lényeg, a betarttatás már kérdéses. Ha én adok neked kölcsön a tanulmányaidra, akkor azt a kölcsönt vissza kell adnod. Ha gondoskodsz a tanulmányaid finanszírozásáról, akkor azt csinálsz, amit akarsz. Szerintem ennyire egyszerű. Természetesen a tanköteles kor utáni tanulmányokról van szó.

Pop40 2013.03.22. 13:46:16

@goes:

Jó, beszéljünk elvekről.

1. elv

"Az egyetemi tanév kezdetén, ezekben a napokban több magyar egyetemi városban utcára vonulnak a diákok. A demonstrációkkal a tandíj ellen tiltakoznak, miután más eszközökkel nem tudták elérni, hogy a Kormány visszavonja szándékát. A megmozdulásokat mindenütt a hallgatói önkormányzatok szervezik, politikai pártok abban semmilyen formában nem vesznek részt.

A Kereszténydemokrata Néppárt mindazonáltal erkölcsi kötelességének tartja, hogy kifejezze szolidaritását a felsőoktatási hallgatókkal. Erre kötelez bennünket a szociális igazságosság iránti elkötelezettségünk, amely a KDNP története során végig meghatározta közéleti látásmódunkat. Egyetértünk a hallgatói tiltakozásokkal, mert:

- a szegénység felé sodródó magyar társadalomban a kilátásba helyezett tandíj megfizethetetlen a családok jelentős részének, miáltal sok szegény sorsú, ám tehetséges fiatal végleg el fog esni a diplomaszerzés és a társadalmi felemelkedés lehetőségétől;

- a tandíj nem oldja meg a felsőoktatás halmozódó finanszírozási gondjait;

- az állam nem kegyet gyakorol, hanem kötelességét kell, hogy teljesítse a felsőoktatás költségeinek tisztes fedezésével;

- a kormánykoalíció a választások előtt meghirdetett programjában, amelyre a polgárok többsége igent mondott, megígérte, hogy nem lesz tandíj, amely vállalást tisztességes demokráciában be kell tartani.

- A Kereszténydemokrata Néppárt ezen indokok alapján támogatásáról biztosítja a tiltakozó hallgatókat, követeléseikkel egyetért.

A sajtóközleményt pártja nevében kiadta dr. Hoffmann Rózsa."
2006. szeptember 15

2. elv

„Szögezzük le, hogy a tandíjnak egyetlen dologhoz van köze: ahhoz, hogy valakik elbénázták a magyar gazdaságot, elbénázták annak működtetését, és ennek árát akarják velünk megfizettetni. Magyarország elkövetkező 15-30 évének sikerét a tudás és nem a pénz fogja meghatározni, ezért az egész magyar jövő szempontjából felelőtlen politika a tandíj bevezetése” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a felsőoktatásban tanulók adó formájában 5 és fél év alatt fizetik vissza az államkasszába a rájuk fordított pénzt. „Nem ajándék ez az államtól, hanem beruházás” – húzta alá, hozzátéve: a diplomások egész életük alatt tizennégyszer annyi adót fizetnek, mint a nem diplomások.
(2008. március 1. –www.orbanviktor.hu/cikk/a_kormany_luzernek_nezi_az_embereket)

svetapop 2013.03.22. 13:46:34

Érdekes! Romániában már vagy 5 éve bevezették, hogy a diplomásoknak vissza kell fizetniük a tanítási költségeiket, ha elhagyják az országot. Igaz, nem az egyetem megkezdésekor kötnek velük szerződést, hanem "csak" egyszerűen nem adnak nekik akkreditációt a külföldi elhelyezkedéshez. Ez azt is jelenti, hogy azoknak is fizetniük kell, akik már akár 10 éve szereztek diplomát. És láss csodát! Senki nem tiltakozott, egyetlen szrájk sem volt, az Unió pedig elfogadta, egyáltalán nem foglalkozott vele.

greycup 2013.03.22. 13:53:53

Felvetődhet az is, hogy aki nem itt szerzett diplomát, hanem külföldön, de itthon kamatoztatja a tudását, annak fizet -e majd az állam. :P

greycup 2013.03.22. 13:55:08

@svetapop:
Erre azért vmi forrást dobj már, légyszi!!!
Ill. miféle akkreditációra van szükség külföldi elhelyezkedéshez?

Bolsi Buster 2013.03.22. 13:59:16

Jó volna a poszt, ha nem hazudna már az első mondatban.

Nincs semmilyen 'röghöz kötés'.

tucano 2013.03.22. 14:00:34

@greycup: én sem értem. De azt hiszem orvosoknak kell vmi papír. Akkor olvastam erről, amikor a kivándorló orvosok számát az alapján becsülték, hogy hányan kértek papírt.

873ujr3rk 2013.03.22. 14:00:39

hogy mondjuk szerintem az nem túl igazságos, hogy valaki például rákos, meggyógyítják és a végén életben marad.
egy csomó pénzbe kerül, szóval tartozik annyival, hogy dögöljön meg a gecibe, vagy fizesse ki.
nem így lenne igazságos ?
dehogynem.
alkotmányba vele.

halaloszto 2013.03.22. 14:04:42

@greycup: sot, ha koltsegteritesesen szerzek diplomat, de baszok kulfoldre menni hanem itthon dolgozom, akkor utolag kifizetik nekem?

Vajk

tucano 2013.03.22. 14:07:09

@halaloszto: bármikor leírhatod az adódból... miután meghaltál.

2013.03.22. 14:09:41

Szerintem helyes dolog, ha magyar pénzen képzünk tudósokat az USA és a többi fejlett ország számára. Aki ezt ellenzi, az nem hazafi! Éljen a magyar és az amerikai nép megbonthatalan barátsága!

Pop40 2013.03.22. 14:14:53

Akkor ő nem hazafi, drága nertárs?

„Szögezzük le, hogy a tandíjnak egyetlen dologhoz van köze: ahhoz, hogy valakik elbénázták a magyar gazdaságot, elbénázták annak működtetését, és ennek árát akarják velünk megfizettetni. Magyarország elkövetkező 15-30 évének sikerét a tudás és nem a pénz fogja meghatározni, ezért az egész magyar jövő szempontjából felelőtlen politika a tandíj bevezetése” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a felsőoktatásban tanulók adó formájában 5 és fél év alatt fizetik vissza az államkasszába a rájuk fordított pénzt. „Nem ajándék ez az államtól, hanem beruházás” – húzta alá, hozzátéve: a diplomások egész életük alatt tizennégyszer annyi adót fizetnek, mint a nem diplomások.
(2008. március 1. –

2007-2010.orbanviktor.hu/hirek_list.php?item=237

Tímár Mihály 2013.03.22. 14:15:56

@goes: Az a helyzet, hogy nem az állam ad kölcsön, hanem az adófizető polgárok fizetik, köztük az egyetemisták szülei is.

Úgy is meg lehet fogalmazni, hogy ha te ingyen jártál egyetemre, akkor illene biztosítani, hogy az utánad következő generáció is ingyen tanulhasson.

Netuddki. 2013.03.22. 14:18:09

"Akkor az egésznek mi értelme van?"

Az, hogy ennyi idő után is van még a ki posztokat ír róla és nem azzal foglalkozik mennyi közpénzt talicskáznak ki az államkasszából.

Teljesen fölösleges ilyeneken agyalni, a következő kormány ha többséget szerez akkor simán eltörli az orbán kotmánnyal együtt...

Bolsi Buster 2013.03.22. 14:19:06

@Pop40: 'a diplomások egész életük alatt tizennégyszer annyi adót fizetnek, mint a nem diplomások.'

- Pont ezért kell őket itthon tartani.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.22. 14:19:16

"Mit szólnának az ötlet kiagyalói, ha ugyanezt a lépést a román kormányfő jelentené be, vagyis nem jöhetnének Magyarországra, az amúgy magyar ajkú diplomások???"

Az erdélyi magyar diplomások jelentős része Magyarországon tanult. Aki Romániában tanult, azok közül kevesebben jöttek utána Magyarországra.

hümhüm 2013.03.22. 14:20:26

Ezt most minek írta a blogger?
Az a baj, hogy egy csomóan verik a nyálukat a hallgatói szerződés ellen, de nem is olvasták el, hogy mi van a szövegében. Ime:
"az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általa – a jelen szerződés szerinti képzésben – (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok ideje kétszeresének megfelelő időtartamban magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyt, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesít, fenntart vagy magyar joghatóság alatt
vállalkozási tevékenységet folytat (a továbbiakban: hazai munkaviszony), amely kötelezettség több részletben is teljesíthető,"
A képzési költség visszafizetési kötelezettség alóli felmentéseket nem is sorolom fel.
Most akkor mi van? Ki a franc köt röghöz itt bárkit is? Hja, ha aki 10 évig csak melegedőnek használja a főiskolát, egyetemet, az ráfaragott. De az le van szarva. Miért nem fejezte be 3 vagy 5 éves képzést 3 vagy 5 év alatt?
Ha nem akar itthon maradni, menjen ki nyugodtan, majd 20 év múlva (!!) kell visszafizetnie a képzési költséget, ha ugyan addig haza nem jön...De nagyon bénának kell lenni ahhoz, hogy valaki 20 éven belül itthon ne legyen biztosítotti viszonyban 6-10 évig. Ahhoz nem kell itthon tartózkodnia.
A sokat ugrálóknak csak egy apró példát említenék: Izraelben aki állami finanszírozással akarja elvégezni az egyetemet, a végzés után azonnal a képzési időnek megfelelő ideig kell polgári vagy katonai szolgálatot vállalnia az izraeli hadseregben. LOL

Netuddki. 2013.03.22. 14:21:25

@Lindalinda: Ostoba fidesztroll! Azzal foglalkozzál inkább, az orbánod mit tesz azért, hogy az emberek itthon is boldoguljanak és élhető legyen az ország...

Pop40 2013.03.22. 14:22:50

@Puskát kellett volna hozni:

1, Akkor nem kellett? Csak most?
2, Szerinted attól marad itthon, h röghöz kötöd? Végez, és úgy falcol le, mint a villám. Kimész utána mondjuk a németekhez vagy az angolokhoz, és hazahozod?

Nem esetleg működő gazdasággal és megfelelő álláskínálattal kéne őket itthon tartani, hogy eleve el se akarjanak menni?

Ja, tudom, az unortodox növekedés a fideszes módi.

Bolsi Buster 2013.03.22. 14:23:41

@hümhüm: Nyugi a bloggerek nem azért vannak....:)

Bolsi Buster 2013.03.22. 14:26:13

@Pop40:

1. akkor kell kezelmi a problémát amikor a probléma bekövetkezik. 2006tól van nagyarányú elvándorlás, 2011től meg problémakezelés.
2. nincs röghöz kötés.

Miért nem olvasgatsz a témában? Hümhüm leírta mi a helyzet.

NA YA! 2013.03.22. 14:27:48

Ja, meg be kéne írni még a zalaptörvibe, hogy az orvosok, mérnökök stb. tehetségesebbje köteles lesz itthon dolgozni, az éppen diplomás selejt meg mehet! Ha a jobbak mégis kimennek, akkor tek-et rájuk, oszt jónapot! Lenne még pár ötletem alaptörvényileg: pl. alanyi jogon járna minden magyar pógárnak havi 5.000. euró. Ha nincs rá lé, akkor vessenek ki miatta a ZEU-ban adót...stb...

Tímár Mihály 2013.03.22. 14:29:18

A tandíjnak lenne értelme, csak nehéz ezt olyan embertől elfogadni, aki 5 évvel ezelőtt még az ellenkezőjét hangoztatta, most meg nem plusz forrásnak szánja, hanem az egyetemektől elvont forrást akarja pótolni vele.

Ezzel szembern a röghöz kötés teljesen értelmetlen vagdalkozás. Értelme nem sok van, mert rég rossz, ha valaki csak a röghöz kötés miatt marad itthon. Egyébként, ha kivándorol, akkor nevetve ki tudja fizetni a költségeket.

Tipikus fideszes megoldás: van egy probléma (elvándorlás), erre lenne tisztességes, fáradságos, hosszú távú megoldás (meg kellene fizetni az orvosokat, segíteni a külföldön lévőket a hazaköltözésben.) Ehelyett egy első látásra nagyon igazságos, második látásra már felháborító, harmadszorra pedig teljesen értelmetlen, a problémát nem megoldó ötletet erőltetnek. Amikor ez ellen a diákok tiltakoznak, akkor megpróbálják besározni őket (hisz a szüleik biztos kommunisták). Amikor az alkotmánybíróság megsemmisíti a jogszabályt, akkor beleírják az alkotmányba.

A lényeg, hogy ez látszatintézkedés, ami legfeljebb az egyetemet kívülről se látott kopasz focidrukkerek között szerez népszerűséget. Viszont megmutatták, hogy megvan a hatalmuk arra, hogy tűzön-vízen keresztülvigyék az akaratukat.

makacs szennyeződés 2013.03.22. 14:32:03

@goes: igen, ez ilyen egyszerű szereptévesztés.
mivel nem te adsz és nem is selmeci senkiházi gabi, hanem a köz ad, amiben benne van az is, aki tanul, és az ő szülei is, akik 40 évig adóztak (ezért is), és az ő nagyszülei is, akik szintén ezért (is) adóztak, és azok is (szintén a köz jó nagy része), akik jól járnak azzal, ha az illető tanul. (persze ezek manapság nincsenek túl sokan, mivel tündérmeseország van, ahol párttagság számít, nem a tudás.)
ez ennyire egyszerű.

jár. járjon annak, aki magyar.
vagy ne járjon, de cserébe a szülőknek se kelljen ilyen értékben adót fizetniük.
ez ilyen egyszerű.

NA YA! 2013.03.22. 14:33:08

@Puskát kellett volna hozni: "2006tól van nagyarányú elvándorlás, 2011től meg problémakezelés."

Jaja, tegnap hallottam, hogy már három család hazajött! Túrórudi meg a pörkütt is fogyik mint a zállat! Amúgy is be kell állni a vezér mögé, mert így majd nem bírnak el vele a multik mögött álló hatalmasságok (azok meg tuti a júdeai felszabadítási front vezetői, csak nem merte megnevezni őket)!;

makacs szennyeződés 2013.03.22. 14:33:35

ja, és legyen röghöz kötés, államilag garantált egyetem utáni álláslehetőséggel, úgy teljes a szürreális tündérmese.

vagy ne legyen.

Bolsi Buster 2013.03.22. 14:38:21

@makacs szennyeződés: 2006tól ugrott meg, aztán 2011től megint. Mind2 eu-kvóták lejárásával kapcsolatos, mondjuk régiós viszonylatban ma sincs sok kivándorlónk.

Fejesrob 2013.03.22. 14:40:44

Nem mi vesztünk össze az EU-val. A legtöbb probléma azzal van, hogy egyes EU országok cégei rossz néven veszik azt, ha Orbánék olcsóbban akarják megoldani és magyar cégekkel helyettesítik.

Arról a részéről most nem beszélve, hogy a balliberálisok naponta rohannak ki Brüsszelbe párthaverjaikat riadóztatni.

Pop40 2013.03.22. 14:41:28

@Puskát kellett volna hozni:
1, Ha 2006-tól van nagyarányú elvándorlás, Orbán elvtárs miért nyilatkozgatott ilyeneket 2008-ban?

Amúgy esküdni mertem volna, hogy az elvándorlás 2010-ben ugrott meg, hadd ne keressem elő a vonatkozó forrásokat.

2, Igen, hümhüm leírt sok szép dolgot.
Pl ezt: "Hja, ha aki 10 évig csak melegedőnek használja a főiskolát, egyetemet, az ráfaragott. De az le van szarva. "

Ez ugye kurva jól hangzik, kár hogy nem igaz. Ugyanis aki 10-20 évig melegedni járt be, az kifutott az 5-6 éves államilag finanszírozott időből, ami után ugyanúgy magának kellett fizetnie, mint most.

Ez is egy gyönyörű elképzelés:

"Ha nem akar itthon maradni, menjen ki nyugodtan, majd 20 év múlva (!!) kell visszafizetnie a képzési költséget"

Nyilván, mert ugye Orbán elvtárs jogszabályrendszere természetesen 20 év múlva is változatlan formában hatályban lesz.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Pop40 2013.03.22. 14:43:45

@Fejesrob:

Őt riadóztatni ki rohant ki Brüsszelbe, kedves nertárs?

index.hu/belfold/2013/03/12/a_bajor_parlament_elnoke_lemondta_talalkozojat_koverrel/

Vagy a jobboldali Barroso is biztos a gonosz árulkodó ballibek miatt bírálta ezt a superman Orbánt. :D

Bolsi Buster 2013.03.22. 14:45:01

@Pop40: esküdni mertem volna, hogy az elvándorlás 2010-ben ugrott meg, hadd ne keressem elő a vonatkozó forrásokat.

- de keresd elő....:)))

2. Szóval maradjunk abban hogy nincs röghöz kötés, ami a lényeget illeti.

qwertzu 2013.03.22. 14:46:09

- sokan vannak akiknek van diplomájuk és mégsem tudnak az országban boldogulni, ők mit tegyenek?

Kimegy külföldre, és a kinti fizuból kifizeti a kért pénzt.

"ezt az elvet egyértelműen sérti a röghöz kötés."
Hülyeség. Nincs röghöz kötve senki, kimehet, dolgozhat kint, amennyit szeretne.

"- Mit szólnának az ötlet kiagyalói, ha ugyanezt a lépést a román kormányfő jelentené be, vagyis nem jöhetnének Magyarországra, az amúgy magyar ajkú diplomások???"

Az meg az ő dolguk.

"- Nem hoz e egy nemzetközileg elismert , magát magyarnak valló tudós többet az államnak..."

Nemzetközileg elismert tudósok (vagy az alkalmazójuk) röhögve kifizetik a pénzt.

"- Ha a dolog elvi részét nézzük, akkor szerintem kifogásolható, hogy miért csak a diplomásokra vonatkozik ez?"
XVI. cikk

(1) Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.
(3) A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.

holinthewol 2013.03.22. 14:46:28

@Fejesrob: remélem 1-2 éven belül már csak olyanok fognak élni mo-n mint Te, na az lesz majd a jó móka :D amikor már nem lesz kin élősködni, nem lesz kit leszívni, tönkretenni és már csak egymásra mutogathattok :D remélem felzabáljátok egymást, jó lesz ezen röhögni.

Pop40 2013.03.22. 14:46:34

@Tímár Mihály:

"A lényeg, hogy ez látszatintézkedés, ami legfeljebb az egyetemet kívülről se látott kopasz focidrukkerek között szerez népszerűséget."

Ne adj nekik ötleteket, még a végén oda mennek majd legközelebb gyújtogatni.
Tv-székházat már láttak belülről, abban a viszonylag rövid időszakban, míg szét nem verték.

makacs szennyeződés 2013.03.22. 14:47:15

@Puskát kellett volna hozni: perszepersze, minden oké itthon, nem mennek el sokan, totális a siker, satöbbi. :D
mennyiért nyomod?

satch 2013.03.22. 14:47:32

@hümhüm:
Amellett, hogy nem feltétlenül értek egyet ezzel a "röghöz kötéssel" ez a folyamatos csúsztatás a másik oldal részéről (akár szándékos, akár tudatlanságból fakad) engem is zavar. Már múltkor az index főoldalon is volt egy cikk az államtitkárral vagy kivel aki ki is emelte, hogy mehet mindenki rögtön ki külföldre akár a diploma kézhez kapása utáni napon. Sőt az ő terve, hogy ne a dupláját hanem csak a képzés idejék kelljen ledolgozni a 20 év alatt.
Ehhez képest még mindig ugyanazon megy a sírás. Most akkor tényleg olyan dolog ellen tiltakoznak több ezren amiről azt sem tudják pontosan mi?
Még azt el tudom képzelni, hogy anniyra nem bíznak a kormányban, hogy attól félnek, hogy rossz irányba fognak változtatni, de akkor is egyelőre maradjunk a tényeknél.

makacs szennyeződés 2013.03.22. 14:48:22

@Puskát kellett volna hozni: nincs hát. tandíj sincs, mert máshogy hívjuk.

Bolsi Buster 2013.03.22. 14:50:14

@makacs szennyeződés: Hívhatnánk tandíjnak akkor azon menne a sírás. Tökmind1.

Pop40 2013.03.22. 14:52:39

@Puskát kellett volna hozni:

Kedves elvtársam, engem sajnos nem fizet a ner. Majd ha ez a helyzet változik, akkor állok rendelkezésedre, addig viszont, ha megbocsátasz, nem dolgoznék helyetted. Ha te tényekkel nem vagy tisztában, az a te bajod, de ne várd, hogy majd én fogom neked azokat az anyagokat előkeresni, amikkel alapban tisztában kéne lenned, ha megszólalsz egy témában.

De csak most, csak neked.

www.google.hu/webhp?source=search_app#hl=en&output=search&sclient=psy-ab&q=2010+n%C5%91tt+az+elv%C3%A1ndorl%C3%A1s&oq=2010+n%C5%91tt+az+elv%C3%A1ndorl%C3%A1s&gs_l=hp.3...1121.6286.0.6436.24.18.0.0.0.2.1846.7069.3j1j2j2j0j2j1j0j2.13.0...0.0...1c.1.7.psy-ab.MAobzpJMAog&pbx=1&bav=on.2,or.r_qf.&bvm=bv.44158598,d.Yms&fp=a0756aea109f3db6&biw=1280&bih=675

Az első 4-5 találatot nézegetheted is.
Nagy találmány ez a gugli, a helyedben rászoknék a használatára, klassz dolgokra lehet ráakadni vele.
Szinte kinyílik a világ.

"Szóval maradjunk abban hogy nincs röghöz kötés, ami a lényeget illeti."
Érvrendszered kristálytiszta. :D
Rendben, maradjunk.

Orbán elvtárs mondta amúgy, hogy tandíj sincs, csak most fizetni kell az oktatásért.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.22. 14:59:12

@greycup: @tucano: Nem akkreditáció kell, hanem hatósági igazolás a diplomáról, a szakvizsgákról és egyéb egészségügyi bizonyítványokról.

@svetapop: Nálunk azzal próbálják itt tartani őket, hogy 24500 forint az igazolás díja.

makacs szennyeződés 2013.03.22. 14:59:46

@Puskát kellett volna hozni: ja, meg recesszió nincs még, ha jól értem (negatív növekedés van) oligarchák sincsenek (nemzeti nagyvállalkozók vannak), kommunista fideszesek sincsenek (visszamenőleg nem mszmp-sek már), megszorítások sincsenek, nem is voltak (azok kiigazítások voltak), a forint nem gyengül (negatív erősödés figyelhető meg), nem üldözi el az állampárt a fiatalokat (egy részük marad, a hülyébbje) és így tovább.

ja és tessék, most kiderül, hogy röghöz kötés sincs, mert ezt is máshogy hívjuk.

sajnállak titeket, hogy ez a munkátok.

makacs szennyeződés 2013.03.22. 15:01:28

@Puskát kellett volna hozni: "Hívhatnánk tandíjnak akkor azon menne a sírás. Tökmind1. "
:D
:D

Bolsi Buster 2013.03.22. 15:03:46

@Pop40: Ezek csak a németországi adatok, pont ott törölték a limitet 2011ben, mint mondtam.

www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=4972

10 év alatt - 47.000 fő (1 év természetes népességfogyás Mo-n 30.000 fő)

DARTH HAJDU 2013.03.22. 15:05:19

@Puskát kellett volna hozni: Elég gyengén nyomod a pártpropagandát, elég ciki. Megéri?

Csetepaté márki 2013.03.22. 15:17:41

„ez a nehezebb út, de azért nem kerülne annyiba, mint a MOL részvények...”

MOL-reszveny. De jo ezt mindenhol lätni! Kik adtäk el a maradekät, es mi is lett a penzzel? Ezt mär nem elemzed, uff?
Az eredmenyek? Viaduktot a patak föle, alagutakat a szäntoföld alä, meg hogy 10% helyett csak 8% lett a költsegvetesi hiäny, azt ne tessek ideszämolni...

kvadrillio 2013.03.22. 15:20:13

Ki volt a kommunizmus áldozata?

Joób Sándor

2013. március 21., csütörtök 18:01 |
Magyarország és Németország közösen állíthatja össze a kommunizmus áldozatainak listáját – jelentette be március 11-én Berlinben Áder János.

A DEMOKRÁCIA ÁLDOZATAIT TESSENEK MÁÁÁÁ ÖSSZESZÁMOLNI, AZ ITTEN NÁLUNK KB 8,5 MILLIÓ EMBÖR !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Pop40 2013.03.22. 15:21:42

@Puskát kellett volna hozni:
Ez valóban nagyszerű és fantasztikus, de mennyiben kapcsolódik ahhoz, hogy 2010-ben itthon felerősödött a kivándorlás? (Nem a Németországba irányuló kivándorlás, hanem úgy ánblokk a kivándorlás.)

Esetleg arra célzol, hogy mindenki tűkön ülve várt a NÉMET korlátozás feloldozására (máshova ugye nem vándorol innen senki, csak oda), annyira várták, hogy már egy évvel korábban kimentek, mint ahogy feloldották?:D

Bolsi Buster 2013.03.22. 15:24:02

@Pop40: 2010-ben itthon felerősödött a kivándorlás? (Nem a Németországba irányuló kivándorlás, hanem úgy ánblokk a kivándorlás.)

- akkor miért nem erre írsz forrást ha szerinted így volt?

Reszelő Aladár 2013.03.22. 15:32:11

Ha nincs a röghöz kötés, akkor asszisztálunk az agyelszíváshoz, ami nem más mint a magas bérekkel elszívni a tehetséges és képzett munkaerőt.
Ennek ellesúlyozására vagy az államadósságnak megfeleő értéket kezdjük az egészségügyre költeni, és minden frissen végzett orvonsak nettó 1 milliót adni, vagy valahogy meggátoljuk, hogy külföldre menjenek ennyiért.
Ne feledjük, hogy itthon van ingyenes egészségügy, havi 5000 Ft-ért megkapod az alapot. Próbálkozz kölföldön, 500€ lesz egy vizsgálat, ha nincs biztosításod.

A másik lehetőség adminisztratív úton itt tartani a tehetséget. Ez lényegesen olcsóbb.

Persze lesznek páran, akik szívesen vennék az ingyen diplomát, aminek a minősége is magas, és mennének olyan helyre, ahol a dokik milliókat keresnek. Tulajdonképpen segíthetnénk őket adóforintból a helyi nyelv elsajátításával, hogy ebben se legyen hátrányuk. (volt ilyen)

Janics Natasára emlékszünk még? Egy tehetség akart távozni. Mire a szövetség 150.000€ összeget mondott. Sok? Nem hinném.

Ott a labdarúgás. Sehol nincs ekkora kontraszt, mint ebben a sportban, ahol egyes világsztárok heti(!!!) fizetése egyes hazai klubok éves költségvetésével vetekszik.

Ezért hozták létre a FIFA és az UEFA vezetői a nevelési költségtérítés intézményét. Ezt a nevelő klub a n-edik átigazolás után is megkapja előre meghatáozott %-ban. Elismerik, hogy egy tehetség kiképzése munkába időbe és energiába kerül. Ennek ellenértéke a pénz.

Hogy ki fizeti, az lényegtelen.
Orvos: 10-20 millió (50-100ezer€)
Mérnök: 5-10 millió (25-50ezer€)

Ha létezne ilyen, akkor viszont persze el lehetne gondolkodni az exportra termelésen (viccen kívül), ekkor érdemes lenne megint a felsőoktatásba fekteni, hiszen megtérül. Természetesen ekkortól lehetne külföldi diákokat is idecsábítani, és lenne is bevétele a felsőoktatásnak, amit ha nem herdálnak el, akkor még profitot is hozhat.

Szép dolog a diploma, de ne várjuk az államtól, hogy majd munkahelyet is teremt hozzá. Az a versenyszféra dolga. Ha pedig valaki a diplomájával sem tud elhelyezkedni, akkor annak meging sok oka lehet. Itt most a szabad bölcsészetre gondolok, azokra, akik nagy számban ülnek call-centerekben. De mindek...

Pop40 2013.03.22. 15:34:52

"Szerintem"? :DDDD Én nem tudom, ti melyik dimenzióban éltek, bazmeg. Vagy van az a pénz, amiért már bármit leírtok?

De ez az utolsó alkalom, h helyetted keresgélek. A továbbiakban ezt az elég bugyuta, álnaiv csodálkozást légy kedves másnak címezni.

kulfoldimunka.co/2013/02/17/megallithatatlannak-tunik-a-kivandorlas/

Ott vannak az eredeti források benne, ha érdekel, ellenőrizd le a honlapjukon. És (mint már az előbb belinkeltem) a gugli változatlanul a barátod, persze ha sokat fizetnek azért, h ne érts meg valamit, nyilván nem is fogod megérteni, az viszont már a te dolgod, nem az enyém. Ha neked nem megy, kérj meg valakit, aki tudja kezelni a guglit.

Amúgy maga Eltolcsy mondta, hogy 500.000-en dolgoznak külföldön, neki már csak hiszel.

Pop40 2013.03.22. 15:39:41

@Reszelő Aladár:
Szó nincs arról, hogy bármely kivándorló csak akkor maradna itthon, ha annyit keresne, mint ott, nyilván épeszű ember nem vár el egy beosztotti melóra 1 millás fizetést.

Amit viszont elvárnak, az az adott ország viszonylatában tisztességesnek számító fizetés, kiszámíthatóság, tervezhetőség, jogbiztonság és társai. Ugyan ne az eüs dolgozó vegye már meg a munkájához szükséges cuccokat a SAJÁT pénzéből, meg ne a tanárnak kelljen megvenni a krétát, ahogy Hoffmann Rózsika ugye kedvesen számon kérte rajtuk.

hümhüm 2013.03.22. 15:45:03

@Pop40:
"Ugyanis aki 10-20 évig melegedni járt be, az kifutott az 5-6 éves államilag finanszírozott időből, ami után ugyanúgy magának kellett fizetnie, mint most."
Szerintem félreértettél. Aki 10 évig csak melegedőnek használja a főiskolát, az fasz, az nem való oda, és nagy valószínűséggel nem képes a "tanult" képzési területen dolgozni.Sőt, nagy valószínűséggel be sem fejezi. Akkor bizony, fizesse csak meg annak az öt év lébecolásnak az állami finanszírozását. Ha mégis belekezd valamilyen életképes vállalkozásba, akkor meg semmi baj. Nem előírása a hallgatói szerződésnek, hogy a tanult területen kell járulék- és adófizetői viszonyban lenni. Lehetsz lángossütő vagy vattacukros is, itthon is meg Párizsban is, csak itthon fizess adót és járulékot 5 évig. Ennyi.
A szabályrendszer érvényességének kétségbevonását lehet pozitívan is értelmezni (úgyis visszavonják, vagy enyhítik), lehet fatalistán (összedől az ország, a bankrendszer, ránk esik egy kisbolygó stb.) és lehet negatívan ia értelmezni ( a szemét patásördögorbánrohadtnarancskomcsifidesz biztosan úgy változtatja, hogy károm származik belőle).
Te melyikre gondoltál?

Reszelő Aladár 2013.03.22. 16:00:47

@Pop40:
Pedig az 1 millió bruttóval lehet, hogy nem is mondtam sokat. Jelen állás szerint ez alig 3300€/hó. Ehhez hasonló összeget fizetnek külföldön.

A magyarországi bérek nívójáról lehetne értekezni, hosszú lenne...

A kiszámíthatóságot reformokkal egyszerre követelni vicces. Szerintem a reform pont nem egy kiszámítható dolog, mert pont arról szól, hogy másképp lesz mint eddig volt...

Jelenleg úgy tűnik, hogy évtizedes problémákat kellene itthon megoldani: infrastruktúra fejleszése, a bérek rendezése, miközben egyre több a beteg, egyre drágább egy kezelés, és kevesebb a szabad forrás. Mindez egy adóságokkal terhelt országban.
Mivel a kormányzat elkötelezett az alanyi jogú egészségügyben (ez nem jelenti automatikusan a legjobb minőséget), és látszólag ezt nem IMF hitelből szeretné finanszírozni, szerintem sokkal jobb eredményt aligha lehet várni.

Nyilván ha az össze korrupció és mutyi eltűnne, az lenne jó már csak, de ne legyenek illúzióink, ez sajnos a vérünkben van...

Pop40 2013.03.22. 16:08:43

@hümhüm:

Nem, nem értettelek félre. Amit most leírsz, abban teljesen egyetértünk, igen, aki melegedni jár oda 40 évesen is, az fizessen. Csak az a gond vele (és ezt írtam az előbb) hogy az államilag finanszírozott idő lejárta után ez eddig is így volt.

Én arra gondoltam, ami a legjobb lenne az országnak: Jövőre megbukik Orbán, az új kormány ezt is, mint viktor összes szemetét, egy az egyben rakja a kukába, és bevezetnek egy új rendszert.

Ebben az új rendszerben az első félév tandíjmentes. A második félévtől (az ország pénzügyi helyzetétől függően) a felső x százalék minden félévben tandíjmentes, a többi fizet, eredménytől függően egy sávos összeget, nyilván a bukdácsolók lennének a legmagasabb összeget fizető sávban. Mivel minden félévben a legjobban tanuló x százalék lesz tandíjmentes, ez elősegíti majd azt is, hogy ne csak bulizni járjanak oda a hallgatók.
Ezzel aki szegény, de okos és tanul, az ingyen tanulhat, akinek meg vállakozó papa kifizeti, mert hülye a gyerek, az csak fizesse.

Ja, és a pénz az egyetemeknél maradna fejlesztésre, mint erről szó volt anno a sokat szidott emútnyócév tervezetében, abban, ami ellen Orbán elvtárs népszavazni hívta az akkor még nagyon tandíjellenes agymosott hordáját.

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2013.03.22. 16:10:01

De tényleg, hogy a búbánatba hajtják be rajtam? Ha annyira megszerettem kint élni, megszerzem valszeg az állampolgásrágot. Hogy a bánatban akarják leverni egy nem magyar állampolgáron? Hogy fogják követni, adminisztrálni? Mennyibe kerül ennek az adminisztrációja? Csak kérdezem...

Pop40 2013.03.22. 16:14:52

@Reszelő Aladár:
Nem feltétlenül üti egymást a kiszámíthatóság és a reform, sőt. (az más tészta, hogy Magyarországon ezek egymást kizáró fogalmak.) De nézd meg Nyugaton: Volt egy pár reformjuk, ezt asszem elmondhatjuk, nem igazán 10-20-30 éve változatlanul szar rendszerekben ülnek, ennek ellenére az ottani változások kiszámíthatóak.

Ehhez persze szakembergárda kell, amit nehéz lesz úgy összeszedni, hogy a kiválasztás egyetlen szempontja az, az adott ember mennyire mélyen van benne orbán seggében. (ráadásul az igazán jó szakember, éppen azért, mert tudja, h bármikor van rá kereslet, ritkán hajlandó segget nyalni.)

A tutit nyilván én sem tudom, de ez lenne az alap. Enélkül semmi nem lesz. Lehet, hogy még ezzel sem, de enélkül tuti nem.
Az általad említett évtizedes problémák pedig sajnos valósak, ezt megoldani nem két perc lesz, még megfelelő emberekkel sem. Sajnos.

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2013.03.22. 16:16:09

@Reszelő Aladár: Mondjuk az otthoni diploma magas értékéről vitatkozhatnánk. Ha már mindenképpen fizetek az oktatásért, akkor inkább megyek egy nagyvilágban is elismert intézménybe. Jelenleg a munkaadóim nem tudnak mit kezdeni a diplomámmal, ki sem tudják mondani az intézmény nevét. Picit jobban járnék, ha mondjuk "Kingston University" lenne a pecsét alatt. Egy ismerősöm konkrétan most adta be a jelentkezését, kb évi 1 millióba fog fájni egy mesterképzés. Nem tétel.

Pop40 2013.03.22. 16:18:48

@Öltönyösrabszolga:

Természetesen sehogy. Ez a zombi hívek megnyugtatására szolgál, hogy viktorkájuk megint jól megmutatta, hogy velük aztán nem packázik senki. Mit gondolsz, ki fogja ezt rajta számon kérni (egyáltalán emlékezni rá) 10 év múlva, mikor aktuális lesz? :DD

Kb olyan, mint ahogy előadják, hogy ők majd hazahozzák a svájci mutyis vagyonokat. Ők is tudják hogy hülyeség, a svájciak is, a vagyonok tulajdonosai is, de a népnek cirkusz kell.

Vagy az Orbán-féle "országértékelő", ami megígéri a jólétet 2028-ra.
Nyilván majd a 70-80 éves fogatlan Orbánon számon fogják kérni, mi?:D

2013.03.22. 16:29:38

@Reszelő Aladár: a közalkalmazotti fizetésbe az orvosok oktatási költsége vsz be van számítva, sokszorosan visszafizetik a termelői éveik alatt. Gyorsan kiszámoltam, hogy a jelenlegi közalkalmazotti fizetési táblázat alapján a kezdőorvos 530 Ft-os órabérért dolgozik (nettó), a maradék kb 30 EU/ó bér, amit nem adnak oda, azt valószínűleg az oktatás törlesztésére tartják vissza. De ilyen visszatartott összeg mellet miért nem javul az oktatás?

Bolsi Buster 2013.03.22. 20:20:29

@Pop40: kulfoldimunka.co/2013/02/17/megallithatatlannak-tunik-a-kivandorlas/

Ezen a linken semmi olyan adat nincs, ami szerint 2010 után nőtt meg a kivándorlók száma.

Beszél viszont átlag feletti munkanélküliségről, ami hülyeség, legalábbis EU átlag alatti.

epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&language=en&pcode=teilm020&tableSelection=1&plugin=1

Pop40 2013.03.22. 21:39:46

@Puskát kellett volna hozni:

Rendben van, hogy a guglit nem tudod kezelni, de reménykedtem, hogy legalább olvasni tudsz.

"2010 óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy kivándorlást tervezők aránya."

"A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet elemzése szerint 2010 végén, 2011 elején indult számottevő növekedésnek a külföldi munkavállalás iránti érdeklődés Magyarországon"

"Az elmúlt két-három évben nőtt a kitelepülni szándékozók száma, a fiatalok közül minden második-harmadik, az idősebb korosztálynak pedig harmada, ötöde tervezi, hogy rövidebb-hosszabb ideig külföldön dolgozna." (A cikk 2013 februári)

Ha így sem érthető, valaki biztosan örömmel elmagyarázza, mit jelentenek ezek a betűk így, ebben a sorrendben. (De az a valaki nem én leszek, az tuti.)

----------

"Beszél viszont átlag feletti munkanélküliségről, ami hülyeség, legalábbis EU átlag alatti."

Nyilván hülyeség, a fideszes tündérmesében hogy a f*szban lenne egyáltalán munkanélküliség?!?!

Amúgy természetesen a fenti adatokból levontad a közmunkások számát, ugye?

Parancsolj, itt a magyar munkanélküliség alakulása.

http://www.google.hu/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_&met_y=unemployment_rate&idim=country:hu&fdim_y=seasonality:sa&dl=hu&hl=hu&q=munkan%C3%A9lk%C3%BClis%C3%A9gi%20r%C3%A1ta#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment_rate&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false

Láthatóan a 2008-2009-es válság során futott fel, s azóta semmit nem csökkent. (Sőt, nőtt, lévén azóta beleszámolják a semmilyen produktív munkát nem végző közmunkásokat is.)

Reszelő Aladár 2013.03.23. 00:27:41

@Pop40:
Könnyű ott, ahol van egy évszázados rendszer. Ahol a kapitalizmust nem követte a tanácsköztárság, majd kapitalizmus, majd szocializmus, majd megint kapitalizmus.
Ennyiszer tulajdonokat újraosztani 100 év alatt nem lehet büntetlenül. Odaát a szürke 50 árnyalata közti variálás a rendszerszintű változtatás. Nálunk még a fekete és a fehér sem egyértelmű.
Igazából fel kellene ismerni, hogy mindegy. Csak ne kelljen 4 évente újra festeni.
Ha pedig valaki fest, az csinálja rendesen, nem kispórolva, nem lenyúlva a festéket...

Pop40 2013.03.23. 16:08:34

@Reszelő Aladár:

Ez igaz. (a szürkés-feketés-fehéres kitűnő példa.)

Ugyanakkor nem csak ezen múlik, nézd meg a balti államokat. Nem gyenge orosz "jelenlét" gátolt meg mindenféle fejlődést ott. Ez megszűnt, mostanra már olyan fejlődést produkáltak, hogy mindenki levetett kalappal nézi.

Nehéz úgy eljutni bárhová is, hogy 4 évente kicseréljük a sofőrt, s az új sofőr pont ellentétes irányba megy, mint a régi, úgy, hogy a legalapvetőbb dolgokban sincs konszenzus. És ez nem kizárólag a politika hibája,a társadalomé is, itt mindenki fúj mindenkire. Minden réteg csak a maga hasznát nézi, mindenki másét leszarja, ilyen helyzetből nem lesz előrejutás, bárki jut a vezetői székbe.
süti beállítások módosítása